Sziasztok! Tudom, már régen voltam, de ezt most szeretném bepótolni! Egy egészen érdekes cikkel készülődök itt, ahol a madár se jár! A téma pedig az elcseszett kis életem. Tudom, még 17 leszek, de akkor is. Na jó, valjuk be vajmi keveset tudok, de akkor is itt osztom az észt, holott senki sem kíváncsi rám. Mindegy is, a tárgyra térek. 
Éreztetek már úgy, hogy akivel együtt vagytok, akivel elvileg boldognak kéne lenni valahogy eltávolodik tőled? Voltatok már úgy, hogy akivel összejöttetek aranoy, kedves meg minden, de nem vagytok vele boldogok, mint még az elején és megbántani sem akarjátok őt és éppen ezért kényszerítitek magatokat arra, hogy együtt legyetek vele? Kell, hogy legyen valami, amibe belekapaszkodhatok. 
Tudtam már az elején, hogy valami nem lesz rendben velem a későbbiekben, de nem hallgattam a megérzésemre. Mélyen egy kis hang azt suttogta nekem, hogy ezt nem kéne. Nem kéne megbántani a másikat. Nem kéne megjátszanom magam és nem is kéne hazudoznom, mint valami kisgyerek, aki fél attól, hogy nem kap karácsonyra ajándékot. Én mégis ezt teszem. Annak a személynek hazudok, aki szeret engem és én még csak semmibe sem veszem. És mért? Mert egy hülye p.. vagyok, aki tombolni akar!
Nem tudom, ti mit tennétek helyettem. Én sem szeretek hazudni, de ezt teszem most is. Nem tudom mit várhatnék magamtól. Nem tudom mit akarok még az élettől és hogy mit kapok meg tőle. Lehet, hogy egy kis kunyhóban fogok élni valahol a világ végén, de az is lehet, hogy egy saját hotelem lesz. Nem tudom, de reménykedni azért fogok a jövővel kapcsolatban. Remélem, minden jó lesz és nem bántok meg még több embert.